Gyomaendrőd Magyarország délkeleti részén, Békés megye északi felében, a Hármas-Körös partján található kisváros. A város a Hármas-Körös bal partján, annak árterületén fekszik.
Az országban egyedülálló természeti és kulturális értékeinek köszönhetoen egyre több turista keresi fel nyaranta a 16 ezer lakosú Békés megyei települést. A református Gyoma és a katolikus Endrod 1982-ben Gyomaendrőd néven egyesült, majd 1989-ben nyilvánították várossá. Az ország legtisztább vizű folyójaként ismert Hármas-Körös partján fekvo Gyomaendrőd nemcsak a horgászok és a vízisportok kedveloinek paradicsoma, hanem híres gyógyvizének köszönhetoen a gyógyulást keresok kedvelt úti célja is.
A Budapesttol 160 kilométerre fekvo kisváros elérheto autóval a 46-os foközlekedési útvonalon Mezotúr és Mezoberény felol, illetve a 44-es számú foútról Szarvas és Kondoros felol, valamint a 4-es foútról Kisújszállás - Dévaványa irányból.
A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.
Az országban, de Európában is egyre ritkábban talál a turista olyan érintetlen, sajátos hangulatú alföldi tájat, halakkal teli holtágakat, olyan folyóparti ártereket, ahol országos, sot nemzetközi jelentoségu növény- és állatvilág található. A reformkori folyamszabályozások, valamint a Körösök természetalakító tevékenysége során kialakult tájforma a megye, s így Gyomaendrőd egyik legszebb természeti értéke. A folyó nyugodt folyású, víztükre mintegy 100 méter széles, a víz mélysége átlagosan 6 méter. A Hármas-Körös az ország egyik legtisztább vizu folyója. A Hármas-Körös több mint kétezer hektáros hullámtere természetvédelmi terület, amely szabadon látogatható. A festoi partszakaszokkal, füzesekkel kísért holtágak fürdésre, horgászatra és vízi sportokra csábítják a látogatókat. A romantikus ártéri erdok, ligetek, vízpartok valódi pihenést kínálnak a természetkedvelo turistáknak.
Gyomaendrőd nemcsak természeti szépségeivel, hanem az országban egyedülállóan gazdag kulturális értékeivel is büszkélkedhet. Itt található a Kner Nyomdaipari Múzeum, az ország egyetlen ilyen jellegu ipartörténeti gyujteménye. Európaszerte is ismert a Soczó Elek tulajdonában lévo Motorkerékpár Múzeum, ahol mintegy 180 restaurált jármu látható. A muvészetkedvelok a városi képtárban találkozhatnak a városhoz kötodo alkotók muveivel. Az Endrodi Tájház épületében a korabeli parasztbútorzattal és más tárgyi emlékekkel ismerkedhetnek meg.
A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.
Az Erzsébet liget szépen parkosított környezetében található a város termálfürdoje, melynek értékes gyógyvize számos betegség gyógyítására alkalmas. A 2003-ban teljesen felújításra kerülo Liget Fürdo 62 Celsius-fokos vizét 1960-ban gyógyvízzé nyilvánította az Egészségügyi Minisztérium. A gyógyvíz orvosilag igazoltan jó hatású az idült reumatikul, köszvényes bántalmak, az isiász, az izom- és idegfájdalmak ellen. A fürdo szolgáltatásai: balneoterápiás és fizioterápiás kezelés, szauna, szolárium, masszázs. A strand feszített víztükru uszómedencéi, a gyógyfürdo és fedett uszoda valamint a fürdo mellett kemping és panziók várják a vendégeket.
A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.
Gyomaendrődre a természeti szépségek és látnivalók mellet nagyon sok érdeklodot és kiállítót vonzanak az évente megrendezésre kerülo gasztronómiai események, a Sajt- és Túrófesztivál, a halfozok versenye és a birkapörköltfozo verseny. Nyaranta a Korösparti városban az ország BNV motorosai, és a Volkswagen bogarak szerelmesei találkoznak visszatéro rendszerességgel. A város határában motocross versenyeket rendeznek, a Körös vizén pedig a vízisportok szerelmesei küzdenek egymással. Júliusban a hazai és külföldi festomuvészek, grafikusok és szobrászok randevúznak a Gyomaendrődi muvésztáborban.
Szállások Gyomaendrődön:
- 5500 Gyomaendrőd Kölcsey F. utca 8sz.
Bővebb információt kaphat a szállásról, ha megtekinti a részleteket >>