Harkány Pécstől 25 km-re, a Villányi-hegység lábánál található nevezetes fürdőváros. Korábban két vasútvonal is vezetett a városon keresztül, mára azonban mind az Alsómiholjác-Pécs, mind pedig a Sellye-Villány vonal személyforgalma megszűnt.
Harkány nevét az oklevelek 1323-ban említették először Harkan néven.
A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.
Harkány királyi udvarnokok földje volt, melyet Károly Róbert király, mint örökös nélkül elhalt ember birtokát Pál fia György temesvári alvárnagynak adott, s határát is leiratta.
1397-ben az oklevelek a Byka nemzetség birtokának írták. A nemzetség birtokközpontja Terehegy volt. A család tagjai közül ismert volt többek között Byka Janás, aki Zsigmond királyt támogató 112 nemes között volt. Byka Miklós pedig a krakkói egyetemen tanult.
A Byka család Szigetvár elestével halt ki.
Harkány a török időkben is lakott maradt. Megmaradt lakosai főleg földműveléssel, szőlőtermeléssel foglalkoztak.
A törökök kivonulása utáni időkben a falu birtokosa a Batthyány család volt.
1814-ben a Batthyány család, hogy megnövekedett állatállományát nagyobb területű legelőkhöz juttassa, birtokán; a Gyűd-Harkány közt elterülő mocsarak lecsapolásába fogott.
1823-ban a lecsapoláskor a mocsarakban dolgozó egyik munkás; Pogány János nevű jobbágy, a mocsárból felbuzgó meleg vízben áztatva fájós lábát, attól meggyógyult. Gyógyulásának hamar híre ment a környéken, és az uradalom is felsmerte a gyógyvíz hatását.
1824-ben megkezdték a fürdő kiépítését az akkori térképvázlaton szereplő Büdösrét, Büdöstó helyén.
1977. április 1-én hozzácsatolták a 2 km-re[1] északnyugatra lévő Terehegy községet.
A település 1999. július 1-jén kapott városi rangot.
A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.
Nevezetességek
Harkányi Gyógyfürdő vagy Harkányi Gyógy- és Strandfürdő: Kiemelt országos minősítésű gyógyfürdő. A termálkutak a fürdő területén helyezkednek el, 62 C-fokos vizet szállítanak. Víz összetétele: alkáli-hidrogénkarbonátos, a kénes vizek csoportjába tartozik. Harkányt fürdője révén a "Reumások Mekkája" néven emlegetik. A 180 esztendős létesítmény víze a reumatikus panaszok, ízületi gyulladások, operációk utáni mozgáskorlátozottság, törések és idült bőrbetegségek gyógyítására szolgál, és baleseti utókezelések céljára is hasznosítják.
Református templom (Kossuth utca) (1802, késő barokk)
Református templom (Terehegyi út) (1800 körül, copf)
katolikus templom (1906)
Zsidó temető, benne a fürdő orvosának, és a helyi századfordulós, jórészt idegenforgalommal foglalkozó zsidó közösség tagjainak sírjaival. A Református temetőn túl
Gyógyfürdő
A Harkányi Gyógy-és Strandfürdő közel 200 éves múltra tekinthet vissza. 1823 óta vannak írásos emlékeink a Harkányi gyógyvíz jótéteményeiről. Az alkáli hidrogénkarbonátos kénes gyógyvíz összetételét tekintve európában egyedülálló. Harkányfürdőt kitűnő természeti adottságainak, a víz gyógyhatásának és pompás környezetének köszönhetően, hosszú ideje csak a "Reumások Mekkája"-ként emlegetik. 1824-ben a Batthyány-család kezdte meg a fürdő kiépítését, amely ma már közel egymillió vendéget fogad évente.
Harkány a mozgásszervi-, emésztőrendszeri -, és bőrproblémákkal érkezőkön kívűl, a vizes szórakozás-kikapcsolódás híveit is várja, az év minden szakában.
Vendégeinket a 13,5 hektáros ősparkban 7.600 m2 vízfelület, 5.000 m2 fedett pihenőterület,
3 gyógy és 5 strandmedence, látványfürdő (2 jacuzzi, 2 pezsgőmedence, 2 szauna, 2 gőzkabin ) várja.
Szállások Harkányban:
Siófoki Ház - Siófok - 8600 Siófok, Árvácska utca 15.
Bővebb információt kaphat a szállásról, ha megtekinti a részleteket >>